Otthon

- Annyira keressük, hova tartozunk, hogy nem vesszük észre, már tartozunk valahova. (vers) -

Volt egy lány, kivel cudarul bántak, az apja által megkeserített szülői házban.
Fogta magát és elment otthonról, vitorlát bontva, elsüvített egy ócska kis hajón.
Hetedhét világot bőszen bejárta, boldogságát keresvén próbákat közben kiállta.
Egy nap különös vendég érkezett, egy fehér galamb az árbócon gyanúsan ténykedett.

Énekelj egy szépet, kéri a galamb, oly' rég hallottam már a tengeren emberi hangokat.
De a lányból csak szomorú dallam cseng, így hát a galamb bíztatóan a vállára libben.
Ne búsulj leány, Isten küldött érted. Szívedet követvén egy fontos küldetést teljesítek.
A galamb felrebbenve visszanéz a lányra: Kövess engem, bármi legyen is az ára.

A hullámok közt a lány megfogadta, hogy a legnagyobb viharral szemben sem néz vissza.
Meglepődve végül szülőhazájában köt ki, a mólón meglátva imádkozó anyját nézi.
Földet érvén szorosan megölelte, fehér tollak hulltak a ruhájáról a rossz macskakőre.
A lány szíve immár megértette, hogy boldogságára vak volt egész életében.